Gyerekzsúr szervezés

gyerekzsurA barátnőmmel a múlt héten állatkertbe mentünk. Csodálatos időnk volt és ráadásul ingyen voltak a jegyek mert egy élő rádió műsorban nyertem őket. Szóval nagyon jó hétvége elébe néztünk. Utána úgy terveztük,hogy sétálni fogunk a ligetben és utána beülünk egy étterembe. Hát ez sajnos nem így történt. Addig rendben is mentek a dolgok míg el nem értünk az állatsimogatóig. Ott valamiféle gyerekzsúrt rendeztek mert rengeteg gyerek volt és játszott az állatokkal. A barátnőm minden áron be akart menni az állatsimogatóba,hogy megsimogassa a kecskéket. Nagyon csinosan volt öltözve szoknyában magas sarkú cipőben. Soha nem értettem a nők,hogy tudnak ebben a cipőben járni de hát ők tudják. Addig jól is ment minden míg az egyik kecske bele nem harapott a szoknyájába és ráncigálni nem kezdte. A barátnőm ki akarta tépni a szoknyát a kecske szájából de ehelyett sikerült elesnie. Nagyon praktikus cipő az ilyen helyzetekre. A hab a tortán,hogy tiszta kecske piszok lett a szép ruhája. Mondanom sem kell,hogy az egész további napunk füstbe ment.

Közlekedjünk kerékpárral munkahelyünkre

női MTBSokáig gondolkodtam azon, hogy vajon kihasználnék-e egy városi kerékpárt, hiszen mindig is lusta voltam és a könnyebb megoldásokat kerestem. Többször eljutottam a döntésig, hogy másnak ellátogatok a város egyetlen kerékpár webáruházába, ám reggelre mindig elszállt az elhatározásom. Nem is volt ez probléma (csak nekem okozott lelkiismeret furdalást) egészen addig, amíg egy baráti este során el nem árultam tervemet barátaimnak is. Ők nagyon örültek elhatározásomnak, hiszen sokan közülük a környéken laknak és városi kerékpárral járnak dolgozni, így azt gondolták akár együtt is útnak indulhatunk majd. Reggelre persze lepárolgott az elhatározás és lázasan készülődtem, hogy délután elinduljak a városi buszra bérletet venni. Megtudták ezt az éppen ébredező barátaim, összefogtak és leültettek a számítógép elé. Nekem ekkor lett világos szándékuk. Megnyitottak ugyanis egy kerékpár webáruházat, ahol csodaszép Merida kerékpárok voltak. Innen kellett választanom abban a pillanatban, addig fel sem állhattam. Ma már kerékpárral járok tehát dolgozni és bevallom, rendkívül élvezem.

Ipari kapuk minőségi anyagból

ipari kapuAutószerelő vagyok. Az álmom mindig is az volt, hogy egy saját műhelyem legyen! Valószerűtlennek tűnt, hogy ehhez barátnőm fog hozzásegíteni, de így történt! Beleszeretett egy hirdetés alapján egy házba: – nem fogom megszeretni, nem vesszük meg, csak megnézzük, hol van – hadarta… Én békésen bólogattam, de amikor megláttam, hogy a garázs mellett lebetonozott széles úton van, beindult az agyam. Találkoztunk a tulajdonossal, aki elmondta, hogy a fiának szánta a házat és a garázst, ráadásul a garázsban volt egy autószerelő akna, amit most az eladás miatt megszüntettek, akkor megfordult velem a világ! Hamar közös nevezőre jutottunk, így ma már itt lakunk. Bandi pedig boldogan segít nekem, ő ajánlotta az interneten, de személyesen is a QMW.hu – kaputechnika céget, ahol pont olyan ipari kaput terveztek és építettek be a garázsba, amilyet én elképzeltem. A beállóban még két autó elfér, de az utcán is, úgyhogy amióta itt dolgozom, senki nem panaszkodott sem zajra, sem forgalomra, sem útakadályra! Köszönet ez az ipari kapunak is! Végre beindult a vállalkozásom!

Fantasztikus szabású estélyi ruhák

alkalmi ruhaMég csak a tavasz első napsugarait élvezhetjük, így azt hiszem még nem késő azokról az alkalmi ruhákról beszélni amelyek segíthetnek elrejteni a téli hónapok alatt felszedett kilókat. Szerencsére szép számmal találhatunk olyan alkalmi ruhát és koktél ruhát, amelybe boldogan és büszkén bújhatunk a legnívósabb buli előtt is, mert optikailag eltűntetik a zsírpárnáinkat vagy legalább minimalizálják azokat. Egy szóval nem szabad aggódni, ha a tavaszi céges bulira még nem értük el a bikini szezonra kitűzött célunkat. Ehhez ráadásul nincs is szükség arra, hogy szűk farmerbe bújunk és köpönyegszerű felsőt viseljünk, mindössze egy jól megválasztott egybe ruhára kell beruháznunk. Persze nem mindegy, hogy milyet választunk, hiszen teljesen más típusú és szabású ruhára van szüksége annak aki mellben szeretne változtatni és annak is, aki a csípője méretével nincs megelégedve. Nekem a teljes testemmel problémáim vannak, de már megtanultam, hogy a hétköznapi ruhák és az alkalmi ruhák közül is olyat válasszak, amiben én jól érzem magam, hiszen ez magabiztossá és sugárzóvá tud tenni.

Csapatépítés a Balcsin

csapatépítés

csapatépítés

Fergeteges balatoni gyerekprogramok – kincskereső kalóz gyerek show a T-Flottával. Jöjjenek velünk, válasszák gyermekük/gyermekeik számára, a lehető legizgalmasabb balatoni programok egyikét. Ajándékozzanak maradandó élményt nekik, a Magyarországon egyedülálló csapatépítés programmal. A Talizmán kalózhajón, az idei évtől kezdve, gyermekeik személyen Jack Sparrow Kapitánnyal utazhatnak együtt, sőt mi több, ők maguk is igazi kalózzá válhatnak. Ezen hajóút során, a fergeteges hangulatot Sparrow Kapitány biztosítja, és a gyermekek, mint tengerjáró kalózok, az ő irányítása alatt próbálhatják ki magukat. Ebben a különleges és interaktív játszóház és kalóz-show programban, egy átlagos balatoni hajózás, varázslattá változik, hiszen az igazi izgalmakkal teli kalóz kaland, örök élmény lesz gyermekeik számára. A balatoni víz most hatalmas tenger lehet, amely telis tele van veszélyekkel és csodákkal. Az újdonsült kis kalózok, megtanulhatnak kalózhajót kormányozni, kalóz módjára koccintani, karddal bánni, valamint a kincskeresés és a palackposta készítés sem maradhat el.
Hát kell ennél több?
Ajándékozza meg gyermekét egy óriási kalanddal, garantáltan nem fogja megbánni.